Mit jelentett NEKünk?
Számos csapattagunk vett rész önkéntesként és segítette munkájával a NEK-et. Közülük páran megosztották velünk gondolataikat arról, hogy mit jelentett számukra ez a rendezvény. Olvassátok szeretettel ezeket az őszinte sorokat a következő hetekben.
„szeretet, törődés, egymásra figyelés, áldozatvállalás, engedelmesség, elengedés, elfogadás, bizalom” (Harkay Gabó)
Bár kezdetben nehezemre esett (hiszen annyi bizonytalanság volt a NEK körül), de igyekeztem pozitívan hozzáállni az előttünk álló feladatokhoz. Ebben sokat segített az előhétvége egyik legátütőbb üzenete miszerint: Nem az számít mit csinálunk, hanem hogy miként tesszük azt. Igyekeztek minket felkészíteni az egységes cserkészmegjelenésre és alakira, a megfelelő kommunikációra, alapvető egészségügyi és biztonsági képzést is kaptunk. A hétvégéről mégsem úgy jöttünk el, hogy mindenki tudta milyen feladat vár rá a NEK-en, csupán egy valamit tudtunk, hogy szolgálni fogunk. Ott, ahol szükség van ránk, azt és akkor, amit és amikor kérik tőlünk. A kezdeti félelem a bizonytalanságtól, átváltozott a helyzetekhez való rugalmas alkalmazkodássá, az információhiány miatti elégedetlenséget felváltotta a megnyugvás: vezetettként nem kell mást csinálni, mint tőlünk telhetően legjobban megvalósítani azt, amit kérnek.
A mi korosztályunk a Ricinus őrsöt, illetve a BiPi raj egy részét alkotta. Csupa felnőtt cserkész: volt, vagy jelenleg is regnáló kerületi vezető, határon túli magyar cserkészcsapatok parancsnokai, az amerikai kontinensről hazaköltözött, vagy csak emiatt a program miatt hazalátogatott magyar cserkész – akiknek bizony sokszor nehéz volt (néha nem is sikerült) csak vezetettként megélni a történéseket. Az viszont, hogy saját korosztályunkkal voltunk egy őrsben, nagyon sok pluszt adott. A NEK számunkra így igazi felnőttcserkész korosztályos program lett, amin egyébként máskor ritkán van lehetőségünk részt venni. A kongresszusra nem is tudok másként gondolni, mint hogy a Ricinus őrs tagjait látom magam körül, ahogy próbáljuk tartani egymásban a lelket egy-egy fárasztó nap végén, valaki mindig mosolyra fakasztva a társaságot; amikor este tízkor még dalt tanítunk egymásnak; ahogy aggódunk a Budapesten egyedül kóborló határon túli társunkért, nehogy eltévedjem; ahogy újra és újra, mindig másképp próbáljuk el az áldoztatás menetét, vagy ahogy együtt énekeleve vonulunk a gyertyás felvonuláson.
Amit én átéltem a NEK-en az szeretet, törődés, egymásra figyelés, áldozatvállalás, engedelmesség, elengedés, elfogadás, bizalom. Nem igazán tudom másként megfogalmazni, mint hogy az eukarisztiában jelenlévő Krisztus a kongresszus ideje alatt szinte kézzelfoghatóan ott volt köztünk és jelent meg a társainkkal való kapcsolatainkban, a szolgálatkészségben és vele könnyű volt mindenkiből és mindenből a legjobbat előhozni. És ez az, ami a legnagyobb és legmaradandóbb élmény volt számomra azon a héten.
(Harkay Gabriella)
