Mit jelentett NEKünk?
Csapatparancsnokunk gondolatai, élményei a NEK-ről:
„A legszebb élményeim azonban a Gondviseléshez kötődnek….”
Rengeteg pozitív élményem van a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról. Jó volt együtt megélni a szolgálatkészséget, a kötelességteljesítést nagy-nagy jókedvvel. Már az is élmény volt, ahogy a kollégiumból eljutottuk egy-egy helyszínre végeláthatatlan sorban, unos-untalanig zengve az „Árvalányhaj”-t, és közben a szokásos beszólások helyett olyanokat hallva, hogy „ez kéne minden gyereknek”.
Aztán, pl. amikor a tűző napon, a jégpálya betonján nem elhervadtunk, hanem kivirultunk egy hatalmas leveles a májusozással meg torpedózással. Szép volt a fáklyás körmenet is, ahol a körülöttem lévő cserkészek hangosan énekeltek, és nem csak testben voltak jelen.
A legszebb élményeim azonban a Gondviseléshez kötődnek – Áder János pénteki tanúságtétele jut most eszembe: „vajon véletlen?”. Vajon véletlen, hogy záró szentmisén valamiért nem az eredeti terv szerinti szektorban kötöttünk ki, és pont Istvánt kísérhettük az áldoztatással, és ebben a szektorban több csapattagunkkal is találkozhattunk? (Tudom-tudom: minden szektorban ott voltunk.) Vajon véletlen, hogy pont akkor fogyott el végleg a már egy ideje megszaporított Oltáriszentség, amikor elfogyott a sor? Vajon véletlen, hogy a szentmise után a lányok kötelező mosdó-látogatását követően pont akkor indult vissza a rajunk a Hősök terére, amikor a távolabbi rajok is odaértek, és mint egy megkomponált vonulás, egymás mögé felfejlődve haladtunk a hömpölygő tömegben, mint kés a vajban? Vajon véletlen, hogy Gabóval pont akkor és ott mentünk sétálni a Városligetben, amikor Király Borcsa is ott volt? Nem hiszem. Szerencse? Így is hívhatjuk – de csak nagybetűvel. Nekem: AHA, AHA, AHA – köszönöm, hogy szeretsz engem!
(Harkay Péter)
