Csapatunk vezetősége elég szerteágazó, talán nem is tudjátok mennyire. Természetesen, mint minden a cserkészetben, ez is az őrsöknél kezdődik. Az őrsvezetők óriási munkát fektetnek bele abba, hogy a mindennapi elfoglaltságuk: a suli, az edzések, a külön órák mellett még önkéntesen, cserkészvezetőként is megállják a helyüket. Ráadásul pont a kamaszkorban.
Azonban talán sokatok előtt rejtve marad, hogy az őrsvezetőkön kívül még milyen sokan tesznek bele rengeteg energiát a csapatunk működésébe. A vezetőség alapvetően két ágon működik, az egyik részén vannak a nevelési vezetők a másikon pedig az operatív dolgokkal foglalkozók.
A nevelési vezetők
A nevelési vezetők legfőképpen a rajvezetőket takarják. Közülük is páran, Anna, Gabó, Pipi és Eszti, Harkay Gabó vezetésével tavaly elindította a CSACSI találkozókat. (Ez egy mozaik szó, bátran lehet próbálkozni a megfejtésével.) Mostanában éppen egy kicsit kiegészülve többek között a csapatunk próbarendszerét igyekeznek megújítani. Kéthetente tartanak találkozókat, hogy mindig tudjanak foglalkozni az aktualitásokkal.
A nevelési vezetőkhöz tartozik még Marcsi, csapatunk lelki vezetője és Szabó Juli, illetve Lorencz Peti, akik a rover rajt vezetik. Harkay Gabó pedig az őrs- és rajvezetők vezetőjeként tartja össze a csapatot.
Ebben a posztban most a rajvezetőinket ismerhetitek meg kicsit közelebbről.
Tanai Gabó
„A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának közlekedésmérnök mesterképzésének elsőéves hallgatójaként félig Budapesthez kötnek tanulmányaim. Időm többi részében Szombathelyen vagyok (otthon). Szüleimmel és testvéremmel lakom egy házban, ami nagyon hasonlít egy nagyra nőtt kunyhóhoz. Kőszeg Város Koncert Fúvószenekarában jelenleg az 1. fuvola szólamban játszom fuvolán, a zenekarnak pedig 2014 óta vagyok tagja. A cserkészetben a III. cserkészkerület Berek őrsvezetőképzésének vagyok képzésvezetője, egyben a kerületi vezetőképzési szakvezető szerepét is betöltöm. A cserkészettől nem csak élményeket, barátokat, személyiségfejlődést és vezetői tapasztalatot kaptam, hanem Társat (@Császár Kristóf), akivel négy éve együtt építjük a Jóisten országát a cserkészetben, és azon kívül is. „
Gorell Anna
„Anna vagyok, nem is merem megmondani hány éve a csapat tagja (2006-ban volt az első táborom, innen ki lehet számolni, ha valaki nagyon szeretné). Pályafutásomat a Katica őrs keretein belül kezdtem, ami hála Istennek a mai napig (bár kötetlenebb formában) létezik. Mindenféle sok jó dolgot csináltam a cserkészeten belül, de a legnagyobb és legklasszabb feladat mindenképpen az, hogy idén már ötödik éve vezetem (vezetjük) a kiscserkész rajt. Bízom benne hogy én is tudok adni a gyerekeknek annyit, amennyit én kapok tőlük. „Nem cserkész” pillanataimban klinikai pszichológiát tanulok a Pázmányon, sokat futok, kirándulok, jógázok és nagyon szeretek régi filmeket nézni.”
Harkay Eszter
„Az előttem „szóló” két lánnyal együtt én is a Katica őrs tagjaként kezdtem cserkészkedni még jó régen. Rengeteget adott nekem ez a mozgalom, akik ismernek tudják mennyire szeretek sztorizgatni a nemzetközi és itthoni élményeimről. Csapatunkban már jó pár éve veszek részt őrsvezetőként, egy ideje rajvezetői szerepkörben is jelen vagyok. Emellet pár hónapja én vettem át a csapatmédiáért való felelősséget is, így legtöbbet itt „láthattok”. Civilben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanulok nemzetközi biztonság- és védelempolitikát (ne kérdezzétek mi leszek), illetve önkéntes tartalékos katona is vagyok. Szeretek fotózni, rajzolni, olvasni, és sétálni a napsütésben. „
Jövő héten megismerhetitek a többi nevelési vezetőnket is! 🙂